Kádár-Papp Nóra

 

Szóval úgy hozta az élet, hogy 34 évesen három gyerekem lett. Hirtelen :-) 2011-ben született Milos, majd 2013-ban Zorka és Gergő. Mindkét terhesség alatt szerintem kb 15-20 kiló lopakodott fel észrevétlen. Egyébként is az az elég, ha a sütire néz típus vagyok :-) Az ikrek születése után sokáig halogattam a mozgást. Először gyártottam sorra a klasszikus kifogásokat, gondolom tudjátok, hogy megy ez. "Most épp alszanak/aludtak/aludni/enni fognak", "ma takarítanom kell", "mit vegyek fel", "fáradt vagyok, mert éjjel kétszer keltem" és társai. Aztán rájöttem, hogy kifogásokat gyártani fárasztó, viszont a kilók ragaszkodtak, sőt talán új pajtásokra is leltek :-)

Ekkor léptem hülyeségben a következő szintre. Pár hónapon belül két helyre is jelentkeztem az interneten, ahol pár hónapos programjukkal életmódváltást és fogyást ígértek. Nem, odáig azért nem fajult a dolog, hogy fizettem volna, nekik reklámarcok kellettek. Nyilván a háromgyerekes ebből a szempontból elég nagy rizikó, persze - ma már tudom, hogy szerencsére - egyik cég sem engem akart.

Így lettek az ikrek egy évesek, én pedig felvettem egy nap a futócipőm... Sportoltam a gyerekek előtt, bár futni soha nem szerettem. Kisétáltam a Margitszigetre, bemelegítettem. Közben arra gondoltam, hogy nem vagyok normális. Kihoztam egy legalább 10 kilós kocsit, amibe ültettem 15 kiló gyereket :-) Mivel úgy gondoltam, hogy nem a nulláról kell kezdenem, 2 perc séta-2 perc futás szakaszokra készültem. Az első napokban volt, hogy még a 2 perc futásba is bele kellett sétálnom.

Aztán a következő 2 hétben már mentek a két percek, a cél az volt, hogy minél hosszabb távokat menjek ezzel a módszerrel. Ha nagyon jól éreztem magam, időnként belefutottam egy 3 perces szakaszt. Annak aztán volt böjtje rendesen :D Ekkor alakult úgy, hogy választottam egy 4 km-es kört, Észak felé bent, az aszfalton (versenyben a 26-ossal), vissza pedig a futópálya melletti aszfaltcsíkon.

A követketz etap egy türelmetlen napon következett, amikor azt mondtam, ha 10 km per órával, akkor annyival, de a fele utat ( kb a zenélő kúttól az északi oldalon lévő, futópálya melletti büféig) megállás nélkül teszem meg. Legnagyobb megdöbbenésemre sikerült :-)

Pár nap alatt ezt is túlszárnyaltam, a fordítón túlfutottam és a runkeeper szólt, hogy már 3 km. Olykor még, ha nagyon elfáradtam, sétáltam kicsit, de azóta mondhatom, hogy ezt a 4 km-es kört meg tudom futni. Mostanában - 3 hónappal az első edzéseket követően - már az is előfordul, hogy hazáig futok. Ez azt jelenti, hogy a szökőkúttól felfutok - én annak nevezem, nem biztos, hogy mások nem epilepsziás görcsnek látják ;-) - a Margit hídra és azon át haza. Így lesz a táv 4.8 km.

Soha nem gondoltam, de jogger kocsi vásárlásán töröm a fejem :-) A futás, amit soha nem szerettem, babakocsival valami egészen új dimenzió lett. Ez biztosan annak is köszönhető, hogy a magunkfajtára úgy néznek, integetnek, pacsiznak, szurkolnak, mintha legalábbis az Ultrabalatonon indultam volna egyéniben :-)

Igaz, hogy nálam a babakocsis futás kényszerből kezdődött, mivel nem hívhattam át a nagyit heti 2-3 futkározás miatt pluszban, most már azt hiszem akkor is vinném őket, ha nem kéne :-)

Szóval egy szó mint száz, ha ezt elolvastad, nyilván már te is töröd a fejed egy ideje :-) Kezdd el, ha segítség kell, szólj! :-)

Partneroldalunk

rossmann strollfit logo

Partnereink

  • wn
  • whl inv
  • promo box
  • szent imre
  • borsylogo 1
  • cmkfej
  • HB banner copy

Victory Eremakaszto logo