Szakértőink

Kislányommal Hédivel, Dabason és környékén várunk Benneteket Strollfit óráinkon! 
A sport kislány korom óta része az életemnek. Duci kislányként mindenféle sportágat kipróbáltam, úgymint a kosárlabdázást, kézilabdázást, úszást, aerobikot, futást… Míg anno, a sport kötelezettséget jelentett számomra, mára már nem tudnám elképzelni nélküle az életemet. 
Miért fontos Nekem a babakocsis futás és a Strollfit? 
Kismama jóga oktatóként fontosnak tartom, hogy egy nő, ne csak a családvállalás előtt, hanem már a Pocaklakóval együtt, és megszületése után is mozogjon. A mozgás öröm, és a strollfit lehetőséget teremt arra, hogy ne kelljen választanunk aközött, hogy sportolunk, vagy a babánkkal töltjük az időnket.
Azért tartom a strollfit-et az egyik legjobb sportnak, mert  minden anya a babájával együtt boldogan, mosolygósan formálódhat, a szabadban töltjük az időnket, és részesei lehetünk egy fantasztikus közösségnek is.

Life-és bussines coach-ként elengedhetetlennek tartom, hogy az Anyáknak szülést követően is lehetőségük legyen a testi és lelki feltöltődésre, kikapcsolódásra, hiszen innentől nem csak Anyaként, hanem továbbra is Feleségként, Nőként, Barátnőként, Munkatársként…is helyt kell állniuk a mindennapokban. 
Legfőbb célom, hogy megmutathassam és bebizonyíthassam nő társaimnak, hogy a babavárás és az anyaság nem teher, hanem a legcsodálatosabb és a legboldogabb dolog a világon!. 
Kislányommal Hédivel, Dabason és környékén várunk Benneteket Strollfit óráinkon!

Sziasztok, Sőr Mariannak hívnak, barátaim általában Marcsuznak. Gyerekkoromban örökmozgó voltam. Hivatalosan nem sportoltam, de szerintem egyetlen sporteseményről sem lehetett elzavarni. Felnőtt életem nagy részét irodában töltöttem közgazdászként, de mindig is szerepet játszott a mozgás az életemben. Ez volt, hogy kajak-kenut jelentett (főiskolán), de volt, amikor (step)aerobicot. Barátaimnak rendszeresen adtam tanácsokat, ha segítségemet kérték úszás,
vagy egyéb területen, tartottam munkahelyi aerobic órát. Amikor lehetőségem nyílt elvégeztem a TF-en az úszó, valamint a triatlon edzői tanfolyamot. Később pedig a Budai Sportoktató Akadémián az atlétika edzői tanfolyamot. Elkezdtem futóedzéseket tartani általában amatőr futók, triatlonosok számára, ahol elsősorban a futótechnika fejlesztésével érjük el a fejlődést. Reggelente úszóedzéseket tartok, elsősorban triatlonosoknak. Az edzések tartása mellett én is triatlonozom (minden távon szoktam indulni, ötszörös ironman vagyok), részt veszek futóversenyeken is, néha a szervezésben is segédkezem.

csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, szülő – csecsemő/kisgyermek konzulens

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna vagyok, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens.

  • Telefonos elérhetőség és bejelentkezés: +36-30-4 795 795
  • Rendelők:
  1. MediLine Egészségközpont, Budapest, Hűvösvölgyi út 32-34. (csak konzultációk)
  2. Virág Egészségközpont, Székesfehérvár, Virág Benedek utca 1. (csak konzultációk)
  3. Zsálya Patika rendelője, Mór, Táncsics utca 19/a. (konzultációk és gyermekorvosi magánrendelés is)

Jelenleg Móron élek, és férjemmel, aki szintén orvos és amatőr futó, négy gyereket nevelünk. 2004-ben, három, sokat betegeskedő kisgyerek fáradt, nyúzott anyukájaként a nulláról kezdtem el futni. Akkor ez volt a kikapcsolódás, a magamra szánt idő, mára pedig az életem szerves része. Azóta is kitartóan, sokat futok, átlagosan évi 2500 kilométert. Több alkalommal indultam félmaratonon és maratonon, eddigi leghosszabb teljesített távom a maraton, legjobb időm 3 óra 37 perc.

2014-ben született a negyedik gyerekem, 2015. januárjától futok újra rendszeresen. Abban az évben bababocsival 3344 kilométert teljesítettünk a kislányommal és életem eddigi legjobbját értem el a klasszikus maratoni távon. Hosszútávfutó-karrieremben jelenlegi célom az, hogy 3 óra 30 percen belül teljesítsem a maratont.

A babakocsival futó anyukák számára kezdettől orvosi és konzulensi segítséget nyújtok telefonon és a Facebook-on egyaránt. Kérdéseikkel, kétségeikkel, panaszaikkal, problémáikkal bátran fordulnak hozzám, lehetőségeimhez mérten igyekszem rövid időn belül választ adni és támogatást nyújtani a számukra.

1998 óta dolgozom gyermekorvosként. Dolgoztam megyei kórházak gyermekosztályain, voltam házi gyermekorvos, bölcsődei és iskolaorvos is. 2012 óta folytatok gyermekorvosi magánpraxist Móron, jelenleg kizárólag magánorvosként működöm.

2014-ben szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensi diplomát szereztem. Negyedik éve foglalkozom baba-mama konzulensi és terápiás tevékenységgel, amely a 0-3/5 éves gyermekek pszichoszomatikus tüneteinek kezelését célozza meg. További célom a családterapeuta képesítés megszerzése és munkámban való alkalmazása.

Szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensi hivatásomban és gyakorlatomban ott van minden, amit valaha megtanultam a gyerekekről, a szülőkről, a családokról és ott van tizennyolc évnyi gyermekorvosi munkám meg a négy gyerekemmel együtt töltött negyvenkét évnyi időm valamennyi tapasztalata is.

„Amikor konzulensként családokkal találkozom, csak annyit tudok, hogy milyen őket gyötrő, a család életét megnehezítő, a harmóniát feldúló konkrét nehézség miatt jönnek. Gyakorlatilag semmi mást nem tudok róluk. Csak annyit sejtek, hogy szenvednek, csalódottak, megrekedtek, belefáradtak, eszköztelenek, félnek minden egyes újabb naptól. És attól, akire a legjobban vágytak, akit ők hívtak életre, és akit mindennél jobban szeretnek. A bizalmukba fogadnak, én pedig hallgatok és figyelek, kérdezek, olykor sokat és időnként nehezeket. Aztán együtt keresünk válaszokat a kérdésekre, tanulunk és tapasztalunk, nem csak a szülők, a gyerekek, hanem én is. És egyszer csak elindul, megmozdul valami. Azt vesszük észre, hogy könnyebb lett, egyszerűbb, szívet melengetőbb, sőt -uram bocsá’- eltűnt a probléma. Persze, kell hozzá sok-sok ismeret, támogató jelen- és együttlét, de a legfontosabb, amikor mindezek birtokában a család felvállalja a megoldás terhét és felelősségét. És a legnagyobb ajándék átélni azt, ahogy egy család újjászületik, a benne élők pedig újra egymásra találnak.” (forrás: www.magamraismero.hu)

A tevékenységről:

     Szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció

   Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

        szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens

Keveset alszik a baba? Sokszor ébred? Nehezen alszik el vagy nehezen alszik vissza? Keveset eszik és lassan gyarapszik? Sokat sír, nehéz megnyugtatni? Hasfájós és úgy tűnik, semmi nem használ? A nagyobbacskának nem megy a szobatisztaság? Nehezen kakil, székletét visszatartja? Verekedős, dacos és hisztis? Féltékeny a kistesóra? Nehezen alszik el? Keveset és rosszul alszik? Rossz evő, válogatós? Anyán/apán kívül nincs el senkivel? Nehezen lehet lekötni a figyelmét, állandóan izeg-mozog? Nem érdeklik a játékok? Szülőként úgy érzi, már mindent megpróbált, amit csak lehet, mégsem javul a helyzet? Úgy érzi, belefáradt, és nem tudja, mit tehetne még?

Ezekben a helyzetekben nyújt támogatást a családok számára a szülő-csecsemő konzultáció, egy tudományosan megalapozott módszer, amely a csecsemő- és kisgyermekkori pszichés problémák és pszichoszomatikus tünetek megelőzésére és kezelésére szolgál.

Szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként ezt a pszichés támogatást kínálom a fenti nehézségekkel küzdő, 0-3/5 éves korú gyermeket nevelő szülők, családok számára.

Az alábbi csecsemőkori problémákkal fordulhatnak hozzám:

  • alvási (elalvási, átalvási) és altatási problémák
  • evési és etetési problémák
  • gyarapodási nehézségek, fejlődésbeli elmaradás
  • visszatérő nyugtalanság, kifejezett sírósság
  • csecsemőkori hasfájás, hányás és hasmenés

Egy éves kor után:

  • székrekedés és a széklet túlzott visszatartása, a szobatisztaság nehézségei
  • a viselkedés- és az érzelmek szabályozásának nehézségei („hiszti”, túlzott dacosság, agresszivitás, szorongás)
  • a szülő-gyermek kapcsolat problémái
  • testvérféltékenység
  • játék iránti érdektelenség
  • koncentrációzavar
  • nyugtalanság (“izgágaság”)

Bejelentkezés: +36-30-4 795 795

Eredeti végzettségem kortárs táncművész, jó ideig aktívan táncoltam is, megfordultam több magyar együttesben, aztán még egy-két területen kipróbáltam magam, voltam videószerkesztő és tévés műsorvezető is. Két gyerekem van, az ő születésükkel az aktív táncosi- koreográfusi létből fokozatosan visszavettem, és más mozgásformák kerültek előtérbe, mostanában elsősorban az ashtanga jóga és a funkcionális erősítés az, amivel napi szinten foglalkozom. Meg persze a futás- mert bármikor végezhető, nem kell hozzá semmi, és végre közben zavartalanul csöndben lehetek, vagy üvöltethetek a fülembe akármilyen zenét!

Heti háromszor 8-10 kilométert próbálok beiktatni az életembe, leginkább terepen, sőt, új hobbim a mezítlábas futás, igaz, nehéz hozzá tiszta területet találni.

Az oldalam, az Anyatest Projekt elsősorban szülés után levő vagy kisgyerekes nőknek nyújt online edzésprogramokat és workshopokat- a nekik leginkább fogyasztható formában, rugalmas időbeosztásban, motiváló háttérrel és közösséggel, szakmai támogatással. Mottónk: A mozgás öröm, nem büntetés a tegnap megevett csoki miatt!

Célom, hogy a nők a szülés után is érezzék jól magukat a testükben, ne gondolják azt, hogy többet nem lehetnek erősek, fittek, ruganyosak és vonzóak. Nem kell leharcolt, elnyűtt, fájó hátú  anyának lenni, keressetek megoldásokat! Anyának lenni, erősnek lenni, jól érezni magad a bőrödben jó és menő dolog!

Kedvenc motivációs idézet:
Amikor a legkevésbé van kedved a mozgáshoz, akkor van a leginkább szükséged rá.

Végzettségeim:

  • Sportoktató, fitness instruktor OKJ 5181303
  • kortárs-modern  táncos OKJ 5218 330
  • Crossflow oktató
  • certified pre-and postnatal specialist PFA
  • Gerincterápia jógával ( Bene Máté Gerincakadémia)
  • jóga mozgásterapeuta, gerincjóga oktató RYT 200 (folyamatban)
  • szociológus (ELTE BTK), kommunikáció és média szakirány

Ha értesülni szeretnél eseményeinkről iratkozz fel hírlevelünkre, és cserébe ingyenes letöltheted babakocsival futóknak szóló kisokosunkat.

Sárdi Szilvia
Sárdi Szilvia
Tovább olvasom
Mivel jelenleg is aktív bérlőtök vagyok, szeretném megköszönni, hogy vásárlás előtt lehetőségem van több babakocsit is kipròbálni. Az átadás és az időpont egyeztetése nagyon rugalmasan ment, a babakocsi, amit kaptam olyan, mintha új lenne. Alig várom a következőt Köszönöm!
Lévainé Halmos Kata
Lévainé Halmos Kata
Tovább olvasom
Többször is béreltem ikres futóbabakocsit Fruzsiéktól. Rövid és hosszú távra is. Nagyon jó állapotban lévő kocsikat kaptunk, télen ajándék lábzsákokkal. Mindenkinek jó szívvel ajánlom Fruzsiékat korrekt, rugalmas, kedves anyuka ♥️
Brunda Anett
Brunda Anett
Tovább olvasom
A Fruzsiéktól bérelt Thule glide típusú futóbabakocsi szuper, újszerű állapotban volt, élmény volt vele a futás. Számomra nagyon hasznos volt kipróbálni pár hónapig ezzel a kocsival a futást mielőtt saját kocsiba beruháztam. Én nem Thule-t vettem de most már látom hogy a Thule az igazi ! Az átadás nagyon gördülékenyen ment, igazán rugalmas a csapat.