Jeep Overland

Ezt a babakocsit, én a középkategóriás futóbabakocsik közé sorolnám. Számos extrával rendelkezik, mégse tenném prémium kategóriába. Külföldön 70-80.000 Ft-ért ebből a márkából újat vásárolhatunk (Amazon például), de a kedvező áron felül számolnunk kell még a szállítási költséggel és az Áfával is, így végül jóval többe fog kerülni, mint azt először gondoltuk.

Alap tulajdonságok:

3 db fix, 40 centiméteres, felfújható kerékkel rendelkezik. Viszonylag nagy a kupolája, de jóval kisebb, mint egy BOB-nak, Thulé-nak vagy TFK-nak. Az ülés kényelmesen párnázott, és a gyerekek komfort érzetét növelheti, hogy a babakocsit gyárilag egy kis snacktálcával és pohártartóval is felszerelték, így mindig kéznél lehet a rágcsálni való vagy a kedvenc játék. Természetesen 5 pontos biztonsági övvel, lábfékkel és állítható tolókarral rendelkezik, ami extrém alacsony vagy magas szülőknek fontos szempont.

Összecsukása egyszerű, de méretileg nagyobbra csukódik, mint sok más márka, viszont előnye, hogy összecsukott állapotban is könnyedén tudjuk magunk után húzni.

Extrának, sőt egyedinek számít, hogy a szülők számára nem csak egy hagyományos pohártartót helyeztek el a tolókaron, hanem az alapfelszereltség része egy kis hangszóró is, amibe a zenei kütyünket csatlakoztatni tudjuk. A zene a gyerek irányába is kellemes hangerővel szólhat egy erre a célra felszerelt kis hangszóróból. További extraként a babakocsit lépésszámlálóval is ellátták. Véleményem szerint azonban ez a típus 2,5- 3 éves kor környékén már nem olyan kényelmes, mert ilyen korú gyerekeknek az ülése már kissé szűkös.

Hátrányok

Azért nem a felső kategóriába tettem ezt a babakocsit, mert tapasztalatunk szerint az úttartását nehézkesebb beállítani és profi rugózással sem látták el. Ezen kívül, ami számomra nem szerethető, hogy a kárpitot nem lehet egyszerűen, nedves tisztítószeres ruhával foltmentesen tisztítani (ezt a jó tulajdonságot egyedül a BOB-nál tapasztaltuk). Ez nem előnyös, mert a gyerekek a babakocsiba beszállnak sárosan vagy esznek-isznak mindenfélét és praktikus, ha a kárpit könnyen tisztítható. A lábféknél is elég sokáig észleltük, hogy „bejáratós” vagyis nehezebben lehet ki-bepattintani néhány hónapig.

Ha használtan, jó áron be tudtok szerezni egy ilyen babakocsit, akkor 1 év fölött jó választás lehet, de 1 év alatt inkább olyat ajánlanék, aminek jó a rugózása. Súlyra nem olyan nehéz, de érzetre valamiért nehezebbnek tűnik.

Tipp:

Mivel ennek a kocsinak az ára újonnan a 100.000 Ft-ot is eléri, így ennyi pénzért inkább egy használt BOBot vagy Thule-t, esetleg olcsóbban egy 40 centis kerékkel rendelkező TFK-t vennék.

Termékjellemzők:

  • Babakocsi típusa: Futó
  • Ülések száma: 1
  • Ülések száma: 1
  • Ülés pozicionálás: Menetirányú
  • Korcsoport: 6 hónapos kortól
  • Biztonsági rendszer: 5 pontos
  • Méretek (összecsukva, h x sz x m): 61 cm x 58 cm x 98 cm
  • Méretek (kinyitva, h x sz x m): 78 cm x 78 cm x 33 cm
  • Súly: 12 kg
  • Terhelhetősége: 20 kg
  • Kerekek száma: 3
  • Kerék mérete: 40.6 cm

Oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: pinterest