Vasánap rendezte meg első Gyermeknapi futását a Fuss Babakocsival Egyesület, a X. kerületben az Óhegy parkban.( Nem az utolsót ez biztos. :))
Sokat készültünk rá nagyon, mert szerettük volna a felnőtt versenyek hangulatát idézni, de mégis gyermekes hangulatot teremteni. A rajtcsomagba baba könyv, kitűzők,tetkó, lufik,Kölyökpark belépő, egészséges teljes kiőrlésű keksz és liszt érzékenyek számára nasik , saláta és labda, baba kenőcs kerültek.
Volt igazi rajtszám is, amire biztosítótű helyett most derék gumi került, hogy ne szúrja meg a lurkókat, aminek készítése közben kitaláltuk, hogy milyen jó lenne a szülőknek számháborúzni vele verseny után. 🙂
Ahogy azt illik, volt a versenyszámok előtt bemelegítés Sőr Mariannal, majd visszaszámlálás és FUTÁS vagy kismotorozás/futóbringázás.
A gyerekek irtó lelkesek voltak, időmérés helyett cukiság faktort mérhettünk volna, de biztosan kiakadt volna a mérőberendezés. Izgalommal álltak a gyerekek a rajtnál és mentek, mint a golyó. Nem hibába volt a 300 méter feletti távoknál a szlogen „érj utol”. Aggódtunk is, hogy a felvezető futó edzőnket lekörözik már a 300 méteresek is.
A babakocsis futásnál és itt is az a szemléletünk, hogy a távot teljesítsék bármilyen tempóban is, így 6 db ajándékcsomagot sorsoltunk ki véletlenszerűen a résztvevők között, nem az első helyezettek között. Köszönjük a Kids Oasisnak!
Sok gyermeknek ez volt az első versenye, így irtó büszkén vették át és mutogatták az érmeket.
A réten közben és utána is piknik hangulat, focizás és játszás is volt, így igazán kerek délelőtt volt ez a családok számára. 11 magasságában, ahogy a gyerekek elfáradtak, sok szülő kelt útra a rekortánon babakocsival kocogva, hogy aludjanak egy jót a gyerekek.
Jövőre folytatjuk és köszönjük, hogy velünk voltatok!
További fotó galériák: (köszi ha megosztod)
Szeretettel:
Fruzsi